Ami szinte csak rontott a helyzeten. Vártam a pillanatot, amikor megváltozik. A flörtölés. Az árulás.
Lassan érkezett.
Egy bók itt. Egy átgondolt kérdés ott. Semmi helytelen, de elég ahhoz, hogy hányingerem legyen. Úgy éreztem, mintha az életem belülről kifelé omlana össze.
Húsz perc telt el.
Aztán, teljesen váratlanul, küldött egy fotót.
Megállt a szívem.
Egy rólam készült fotó volt.
Nem egy friss fotó, hanem az a verzióm, mielőtt minden megváltozott. Mielőtt a kórházi szobákba kerültem. Mielőtt a kimerültség a csontjaimba kúszott. Ezen a fotón mosolyogtam, a napfény a hajamra sütött,
