Nem voltam hajlandó csontvelőt adományozni a haldokló kilencéves mostohafiamnak, miután az orvosok azt mondták, hogy én vagyok az egyetlen megfelelő.
– Csak három éve vagyok az életének része – jelentettem ki kurtán. – Nem fogom kockáztatni az egészségemet egy olyan gyerekért, aki nem is az enyém.
Ezek a szavak még a saját fülemnek is hidegen csengtek, de akkoriban meggyőztem magam, hogy van bennük valami. A csontvelő-adományozás nem kis dolog. Kockázatokkal, szövődményekkel és felépülési idővel járt. Azt mondogattam magamnak, hogy alig ismertem ezt a fiút, amikor hozzámentem az apjához. Nem voltam ott a gyerekkoránál,
