illat ugyanolyan maradt.
A nő a pult mögött állt, a haja már ezüstösen csillogott.
Nem ismert meg.
„Egy csokrot szeretnék”, mondtam. „Az esküvőmre.”
Felragyogott az arca.
„Gratulálok, drágám. Milyen virágot szeretnél?”
„Százszorszépet”, vágtam rá rögtön.
Miközben csomagolta a csokrot, csendesen megszólaltam:
„Egyszer megengedte egy kislánynak, hogy fizetés nélkül vigyen el virágot. Az anyukája sírjára vitte.”
Megállt a keze.
Lassan felnézett rám.
„Te voltál az?”
Bólintottam.
Könnyek gyűltek a szemébe.
„Ismertem az édesanyádat”, mondta halkan. „Sőt, a nagymamádat is. Kedvesek voltak hozzám, amikor megnyitottam ezt a boltot.”
Finoman végigsimított a százszorszépeken.
