többit.”
A közjegyző, egy hatvanéves, vékonykeretes szemüveget viselő férfi, nem nyúlt az okmányokhoz.
“Panie Barragán…”
– Semmi gond – vágott közbe Santiago. – Az én számlámról érkezett az összeg. Én döntöm el, hogy ki szerepeljen a közjegyzői okiratban.
Valeria felé fordította a tekintetét.
Nem sírt.
Nem sikított.
Meg sem kérdezte, mikor kezdődött.
Santiago pontosan erre a reakcióra számított.
Túl jól ismerte.
Könnyekre számított.
Egy jelenetre számított.
Azt várta, hogy ököllel az asztalra csap, megsérti Renatát, és lehetőséget ad neki, hogy mindenki előtt kijelentse, hogy Valeria labilis.
Ezért tett Valeria olyat, amire nem számított.
