szavakkal, mint az, hogy „mindig” vagy „még most is”, és rám mosolygott. Ezek a gesztusok szinte jobban fájtak, mint bármilyen harag.
A nyugtalanító kedvesség
Napokig úgy éltem, mintha köd venne körül. Zavart voltam, és közben emésztett a szégyen. Próbáltam visszaszerezni a bizalmát, virágot vittem, újra és újra bocsánatot kértem, nagy ígéreteket tettem. Ő viszont semmit nem kért cserébe.
A nyugalma nem tűnt véletlennek. Olyan volt, mintha már látna valamit, amit én még nem értek. Egyik este végül nem bírtam tovább a bizonytalanságot, és megkérdeztem, miért bánik velem ilyen kedvesen azok
